I. Magyar Lily-Piton Kihívás
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Nézettség
Indulás: 2009-11-06
 
Lily-Piton Kihívás
Lily-Piton Kihívás : 5.nap Sakura_dono_chan Interjúja

5.nap Sakura_dono_chan Interjúja

  2011.12.24. 19:09

 

A mai interjúalanyuk Sakura_dono_chan.

 


 

1, Miért jelentkeztél a kihívásunkra?

Mert ki akartam próbálni. Eddig rengeteget írtam, és már régóta volt a fejembe több hp fic ötlet, csak nem mindig sikerült elkészítenem. Amikor megtudtam, gondoltam, hogy ez pont jó lesz, hogy írjak egy kisebb terjedelmű ficet.

2) Miért szereted a Lily/Piton párost?

Perselust a végén nagyon sajnáltam, hogy így alakult a sorsa. A két gyerek kiegészítette magát, és mégis akkor látta az ember Pitont boldognak, ha mellette volt. Talán az is közrejátszik, hogy megsajnáltam Pitont, és úgy a hét kötet után jobban tudnám együtt elképzelni a párt.

3) Tegyük fel, hogy Dumbledore felkér, hogy segítsd az elsőéveseket a beilleszkedésben. Mi az, amit feltétlenül megmutatnál nekik?

Szerintem egy elsőévesnek először a kviddics pályát mutatnám meg. Ott történnek végülis a legtöbb csapatok közötti összeütközések, és fontos helyszín mind a hét könyvbe.  Utána persze a nagyterem lenne, hogy megismerkedjenek a többi tanulóval, ahol tudnak beszélgetni.

4) Halálfalók törnek be a Roxfortba. Kinek szólnál először, hogy megtámadták az iskolát, és melyik oldalon állnál?

Attól függ, hogy hol vagyok pontosan. Ha például a tónál észlelném a veszélyt, nem biztos, hogy Dumbledore-t kezdeném keresni, aki minden bizonnyal jó messze van tőlem. A közeli személyek keresésébe kezdeném. Én inkább a Főnix Rendjét erősíteném, hogy tudjak segíteni, ahol kell, de igazából a másik oldallal sincs semmi bajom, vagyis az is megeshet, hogy átálokJ

5) Szerinted kik a világirodalom legszebb párosa? Miért?

Remus és Tonks. Egy kicsit ügyetlen Tonks mindig kedveltem, és fölvidította számomra a könyvet. Remust meg olyan kedves, és óvatos. Az ő életét csak egy ilyen kedves, és életvidám lány tudja helyrehozni.

6) A Weasley ikrek szabotálni akarják a Mardekár legközelebbi kviddicsmeccsét, mert a zöld-ezüst csapat legutóbb csúnyán elbánt velük. Szerinted mi a legjobb módja a bosszúnak?

Rókázórágcsát a reggelijükbe. Utána biztos vagyok benne, hogy nem fognak játszani. Bár ha véletlenül megtörténne, akkor még előkeresném a Orrvérzésostyát is, biztos, ami biztos.

7) Piton professzor rád bízza a friss bájital-hozzávalók beszerzését. Listát ad a kezedbe, de te elveszíted. Mit teszel?

Kétségbeesek? Először biztos, de utána próbálok emlékezni valamennyire a összetevőkre, és ha még ez se jön be, akkor inkább választom azt, hogy Piton professzorral szembenézek, de lehet, hogy előbb keresek egy Felix Felicis főzetet a biztonság kedvéért.

8) A kedvenc tantárgyadon tanárcsere történik. Egyre romlik az átlagod, hogyan vészeled túl a félévet?

Próbálok segítséget kérni sötét varázslatok kivédéséből, és még jobban összpontosítani. Ha ez nem megy, akkor meg a tanár szemébe nézek, és őt kérdezem meg, hogy mit tanácsol. 

10) Az igazgató cserediákokat hív a Roxfortba. Le kell forgatnod egy rövidfilmet az iskola életéről, mi lesz benne? :D

A tanárok nagy része, pl. Minerva, Perselus, Albus. Perselus egyik bájital tan órájáról is készítenék egy felvételt, és még Átváltoztatástanból és SVK-ből is. Az igazgatóval tartott interjú is köztük lenne. Amit ki nem hagynák persze egy kviddics meccs, ami beletartozik az iskola életébe.

12) Voldemort híveket toboroz, te a Roxfort diákja vagy. Mit teszel meg a győzelemért?

Mindenképpen beállnák hozzá, és segítenék nekik. Százfűlé-főzet segítségével átváltoztatnák pár halálfalót ártatlan Roxforti diákokká, és az igaziakat eltenném láb alól. Ahogy a diákok lemennek Roxmortsba jó időpont. Az eredetik kijönnek a kastélyból, de már a halálfalók jutnak be. A jó szerepbe, fölmennék az igazgatóhoz, és leülnék vele beszélgetni, hogy időt nyerjek a többieknek. Miután rájön, akkor jön az elájulás, hogy ha igaz, az igazgató addig nem hagy egyedül, míg valaki fel nem jön.

13) Kit hívnál meg a karácsonyi bálba?

George vagy Fred.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Fórumok

Közös fórum

Impress csapat fóruma

Memori csapat fóruma

 
Itt tudtok beszélgetni!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Jogok

Minden jog J.K. Rowlingot illeti, mi csak kölcsönvesszük a szereplőit - ebből anyagi hasznunk nem származik.

Az oldalon található, a szerzőkhöz tartozó történeteket másolni szigorúan tilos!

Magyarországon először a Witches Sabbath szervezői rendeztek hasonló kihívást.

 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL